Érzelmi intelligencia fontossága a nevelésben

Minden oktatót foglalkoztat ez a kérdés, hiszen nagy mértékben befolyásolja az osztályközösség minősége az órákon való tevékenységek sikerességét. Nemrég Dr. Pécsi Rita egyik előadásában is megerősítést kaptunk ennek kapcsán. Ez az előadás ihlette ezt a bejegyzést.

Szavaival élve:

„Egy osztályban megváltozik az egész garantáltan és minőségileg, ha a benne lévő alkotórészek közti kapcsolatot tudom megváltoztatni. Ezt az osztályfőnökök nagyon jól tudják. Nem az fogja eldönteni a közösségnek a minőségét, hogy hány IQ-val rendelkeznek a gyerekek vagy nem rendelkeznek, hanem a köztük lévő kapcsolat.” (Pécsi, 2021)

Van, amit nem lehet átadni 50 perc alatt, erre alkalmas egy kirándulás, ahol van erre tér és idő egyaránt. A négy fal között nehéz közösséget nevelni, az inkább a tudás átadás egy más formáját erősíti és a manapság többféle nevelési stratégia mellett törekednünk kell a játékos nevelésre, a többszöri átélésre ahhoz, hogy az élmények által maradandó értéket nyújtsunk a tanulóknak, amit nem felejtenek el, megőrzik a hosszútávú memóriájukban, akár egy életen át.

Ahhoz pedig, hogy valami a hosszútávú memóriában megmaradjon több élményhez, tapasztalathoz kell kapcsolni, ezekkel fejleszthető az érzelmi intelligencia is. Csak magyarázattal, nem fogjuk elérni, hogy hosszú ideig megmaradjon a tanulóban, amit szeretnék értékként átadni neki.

A 2009 óta folyamatosan folyó közösségépítő tevékenységeink alkalmával is erre lettünk figyelmesek, láttuk és éreztük is ezt. Fiatalon sok új ismeretet szerzünk, persze ez a felnőtté válás után sem marad abba, csupán másképp tekintünk dolgokra, tevékenységeink során segítjük mi is a fiatalok fejlődését, hogy hogyan viszonyuljanak társaikhoz, hogy megértsék a másik félt és képesek legyenek egymásnak segítő kezet nyújtani.

Ennek alakulásáról folyamatosan kapunk visszajelzéseket az osztályfőnököktől, miután osztályukkal résztvettek egy programunkon. Az addig folyamatosan jelenlévő konfliktusok között vannak, amik elmaradoznak és a diákok nyíltabbakká válnak egymás fele az osztályban. A folyamatos élmény és tapasztalatszerzés biztosítása fontos úgy a fiatalok, mint az idősebb generációk körében, ehhez pedig nagymértékben hozzásegíthetnek a közösségépítő programok, ahol a résztvevők jobban megismerhetik társaikat és önmagukat egyaránt, megkönnyítve a tanórákon való együttműködést, nevelést az oktatók számára.

Ez mutatja, hogy az érzelmi intelligenciával napról napra foglalkoznunk kell, hogy elkerülhessük az olyan helyzeteket. Amikor konfliktus alakul ki az osztályközösségen belül, az legtöbbször nem csak a résztvevőket érinti, hanem a közvetlen baráti körüket is, az érzelmi energiáikat pedig a tanulás helyett a konfliktus csapolja le. Kicsit olyan ez, mintha elmenne a lecke a diák feje felett, amikor hiába ül az órán, „a 16 kilométer” (Pécsi, 2021) közben a társával való konfliktussal foglalkozik.

Bibliography

Pécsi, R. (2021, 02. 01). Dr. Pécsi Rita előadása – Tananyagot holnapra, vagy értéket egy életre?, 42:46-43:06. Retrieved 02. 19, 2021, from YouTube: https://www.youtube.com/watch?v=okbgHvPIyV8&fbclid=IwAR2_1wbGdvdnUQpKRZ0h2R1DRCkTz9-KFqzqb7ME-HKnx359HV5CBOwNXfs

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.