Szervezetfejlesztés

STRATÉGIA több, mint tervezés

Szervezetfejlesztés

„A szervezetfejlesztés a szervezeteket és a bennük tevékenykedő embereket érintő, hosszabb távra szóló, az egész szervezetet átölelő fejlesztési és változtatási folyamat. Ez a folyamat az összes érintett közvetlen részvételén és gyakorlati tapasztalatokra épülő tanulásán alapul. Célja a szervezet teljesítőképességének, hatékonyságának, és a munka minőségének egyidejű javítása.”

Richard Beckhard

Úgy gondoljuk a fenti idézet jól körülírja a szervezetfejlesztés lényegét. Ezen az úton haladva szeretnénk minél több szervezet, vállalkozás és egyéb intézmény számára segítséget nyújtani.

„Fontos, hogy kívülről is ránézzünk a házra, hogy lássuk, melyik cserép van eltörve. Belülről csak az fog látszani, hogy csepeg a víz.”

Kerekes István János

Néhány napos tevékenységeink:

Mindenki unja a gyűléseket, ettől függetlenül a közös munka sok értéket rejt magában. Több éves tapasztalatunk van abban, hogy hogyan lehet élvezetessé, érdekessé és hatékonyabbá tenni a közös munkát.

Egy vezető számára gyakran nehézséget okozhat, hogy egy beszélgetést levezessen úgy, hogy közben részvevő és vezető is legyen egyben. Ilyen esetekben is jó egy külső segítség.

Minden intézmény és vállalkozás esetében a benne dolgozó emberek munkája az egyik legfontosabb erőforrás, ami meghatározza a jó működést. Az is sokak számára egyértelmű, mint ahogy a példa is mutatja, hogy ha bármilyen sport csapatba összeszedik a legjobb játékosokat, amíg nem tudnak együtt dolgozni, addig a csapat eredménye nem lesz kiváló. A mi munkánk az, hogy munkatársaid megértsék és megtanulják hogyan tudnak egymással hatékonyan dolgozni.

A munkatársak kommunikációjának fejlesztésére több téren is segítséget nyújtunk, ezek segítségével elérhető egy nyugodtabb, harmonikusabb légkör kialakítása a munkahelyen. A tevékenységeken az énközlést, az asszertivitást, az agresszivitás mentes kommunikációt és a kooperációs készségeket fejlesztjük.

„Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.” Seneca

Nagyon jó és hatékony eszközeink vannak, amik segítenek felismerni a saját céljaitokat és hogy meg tudjátok határozni milyen irányba szeretnétek dolgozni, mi a közös cél és azzal merre tartotok. Ez egyúttal motivációs eszköz a munkatársak számára, hiszen sokkal lendületesebben dolgoznak az emberek, ha értik és azonosulni tudnak a cég célkitűzéseivel.

Ti melyik kikötőbe tartotok?

Segítünk befogni a szelet.

Konfliktusok mindig is voltak és lesznek is, rajtunk múlik, hogy elhatalmasodik vagy még idejében felismerjük és kezeljük őket. Ezek kezelésére több módszert is elsajátíthattok, amiket később is fel tudtok használni, ha konfliktusok alakulnak ki.

Napjainkban elengedhetetlen a projektmenedzsment, ha egy sikeres vállalkozást szeretnénk felépíteni. Ha nem figyelünk a folyamatosan újuló technikákra, könnyen alulmaradhatunk versenytársainkkal szemben, ezért is érdemes projektekben gondolkodni. Segítünk, hogy a kezedbe tudd venni az irányítást és le tudj bonyolítani, megtudj szervezni és megtudj valósítani mindent, ami a munkádat elősegíti.

Jelenlétünkkel és módszereinkkel megkönnyíthetjük a munkafolyamatot és az irány kijelölését is. Ugyanakkor a közös tervezés motiválhatja az alkalmazottakat, mivel belelátnak a dolgokba és szívesebben dolgoznak valamivel, ha tudják, hogy az miért van.

Tervezzünk együtt!

Gyakran magunkban is keressük a választ arra: Mi motivál minket? Ez a kérdés felvetődhet a munkatársainkra nézve is: Mi motiválja őket? Herzberg és Maslow is sokat kutatták ezt a témát és tudjuk, hogy egy vezetőnek fontos, hogy felismerje mi motiválja az alkalmazottait és ennek tudatában tegyen is azért, hogy ne lankadjon a lelkesedésük és hatékonyan végezzék el a rájuk bízott feladatokat.

Hatékony eszközeinkkel segítünk abban, hogy munkatársaid lelkesedéssel végezzék a munkájukat.

Hosszabb, komplexebb közreműködést igénylő tevékenységeink:

Nagyon sok oka lehet annak, hogy egy szervezet, vállalkozás vagy egyéb intézmény életében elakadás keletkezik. Ilyenkor elengedhetetlen az, hogy egy külső személyt is bevonjunk, aki számára egyértelművé válik, hogy hol van az elakadás és mi okozza azt. Szervezetfejlesztőként, trénerként feladatunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet a törött cserép helyére, hogy a szervezet/vezető a valódi okokat is tudja kezelni, ne csak az okozatokat.

A kommunikáció egy szervezet alapját képezi és nagy mértékben befolyásolja annak sikerességét. A kommunikáció megfelelő alkalmazásával egy vezető irányíthatja beosztottjai munkáját és befolyásolja az ügyfeleit. Válassz minket, ha te is fejlődni szeretnél a kommunikációban és egy sikeres vállalkozást tűztél ki célul.

A szervezetek és a vállalkozások esetében is gyakran nehézséget okoz, hogy ki hozza meg a végső döntést egy-egy helyzetben és ez számos esetben további vitákat szül. Ennek elkerülése érdekében szolgáltatásunkkal segítünk jól alkalmazható döntéshozatali rendszert kialakítani és meghatározni a szervezet felépítését.

Sokfelé osztott feladatok vagy épp minden egy személyre hárul? Nem megfelelő beosztások? A munka igazodik a személyhez és nem fordítva? Nem ritkák a hasonló esetek, ezekre van megoldás.

Keress minket, ha szeretnéd jól elhatároltan látni munkatársaid feladatkörét és ezzel segíteni a közös munkát, az eredményességet a vállalkozáson, szervezeten belül.

Nincs tökéletes rendezvény és tökéletes szervező sincs. A rendezvények szervezése terén több éves tapasztalattal rendelkezünk és ezt a tudást szívesen megosztjuk veled is. Közösen minden kérdésedre találunk megoldást és segítünk, hogy te és csapatod is egy kiemelkedő rendezvényt szervezzetek meg.

Az első lépés, hogy felmérjük a vállalkozás, szervezet fejleszteni kívánt területének jelenlegi helyzetét, érintettjeit, felelőseit, lépéseit, valamint hogy ezeknek milyen hatásai vannak más területekre. Ezeknek a vizsgálata után fontosnak tartjuk a kommunikációt, hogy teljes képet kaphassunk. Ennek tudatában kezdhetünk tovább foglalkozni a folyamattal. Vedd fel velünk a kapcsolatot, ha szeretnéd hatékonnyá tenni a vállalkozásodban zajló folyamatokat.

A vállalkozások életében fontos, hogy ott erősítsék magukat, ahol erősebbnek mutatkoznak versenytársaikkal szemben, ebben is nagy segítséget nyújthat egy jól kidolgozott stratégia. Haladjunk együtt lépésenként A-ból B-be, az általatok kitíűzött célok felé, egy jól kidolgozott stratégia segítségével, ami megkönnyíti a mindennapi munkát és ami által a jövő kézzelfoghatóbbá válik.

Átfogó terv akár több éves időszakra.

Lépj velünk kapcsolatba

Személyreszabott
ajánlatért
vedd fel velünk
a kapcsolatot

Kövess minket!
Kaleidoscope