Vetélkedőt hirdettünk Csíkszereda V-VIII. osztályos diákjai számára 2022. november 8. és 2023. február 6. közötti periódusban. 

A Kaland-Játék-Kihívás egy a cserkészetből átvett tapasztalati tanulási módszeren alapszik, és kiegészült további non-formális és outdoor módszerekkel, általa igyekeztünk izgalmasabbá tenni a diákok iskolán kívüli tanulási folyamatait.

A célunk az volt, hogy fejlesszük a csíkszeredai 5-8. osztályos diákok tudatos felelősségvállalását, szociális készségeit köztük kiemelten a kezdeményező készséget, és ismereteiket a természet és társadalmi környezetük iránt. Úgy gondoljuk, hogy a társadalmi és környezeti felelősségvállalás, alapvető feltétele annak, hogy a felnövekvő generáció egy élhető életteret és közösséget tudjon maga számára kialakítani.

A Kaland-Játék-Kihívásban összesen 15 négyfős csapat és osztályfőnökeik vettek részt. Az elmúlt három hónapban olyan kihívások elé állítottuk a vetélkedőben résztvevő diákcsoportokat, amelyek felejthetetlen élményben részesítették őket. 

Projektek

A vetélkedő egyik kulcsmozzanataként a versenyben maradt 11 csapat és osztályaik egy környezetvédelmi/társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos projektet valósíthattak meg Csíkszeredában. A következő projektek valósultak/valósulnak meg a következő periódusban:

  1. Anonymus csapat (VIII. A – Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium): Maradj Itthon! – Csíkszereda. Célja, hogy ne azt nézzék és hangoztassák, hogy mit nem lehet itthon és mi hiányzik, hanem inkább hogy mit lehet itthon, mire lenne igény és mit tehet az egyén azért, hogy pozitív irányba változzon a város.
  2. Boszorkánykör és Bogárkák (VI.B – Nagy Imre Általános Iskola): Nagyimrésnek lenni jó! Csíkszeredainak lenni jó! Céljuk, hogy a csíkszeredai gyerekek, diákok több közösségi élményben részesüljenek, és ezáltal megszeressék, megismerjék a várost, a közösséget, hogy felnőttként is szeressenek majd itt élni.
  3. Jeges Csillagok, Ubuntu, Orosz lányok (VII. C – Nagy Imre Általános Iskola): Történetmesélés időseknek – Segítségnyújtás – Csíki önkéntesség. A projekt célja, hogy minőségi időt töltsön együtt az osztályközösség az idősekkel, valamint szeretnének egy a szépkorúak értékes történeteit összefoglaló kidaványt szerkeszteni.
  4. Cserepesvirágok és Mesterművek (VI.A – József Attila Általános Iskola): Szereda-expo Céljuk, hogy a fiatalok megismerjék a helyi szervezeteket, hogy okosan használják ki ezeket, és belevágjanak valami újba a sztereotípiákat megcáfolva.
  5. Gajdák (VII. waldorf osztály – Xantus János Általános Iskola): GAJDÁK Futárszolgálat A projekt célja, hogy az idősekkel kapcsolatot alakítsanak ki, törődjenek velük. A projekt során a diákok felkeresnek olyan időseket, akiknek nehézséget jelent a bevásárlás. 
  6. Best Boys és Párducok (V. Waldorf osztály – Xantus János Általános Iskola): Madáretető – projekt Céljuk Csíkszereda madarainak táplálása, erősítése a téli időszakban. 

Eredmények

Ahogyan minden vetélkedőnek és versenynek, úgy ennek is vannak nyertesei, azonban a helyezésektől függetlenűl úgy gondoljuk, hogy a diákok bátorságuk és kezdeményezőkészségük által már mind nyertesek. Az első három helyezett csapat a következő díjazásban részesült:

  1. Helyezett – Jeges Csillagok  (VII. C – Nagy Imre Általános Iskola): osztálykirándulás és a négyfős csapat részére szabadulószoba és 100 RON értékű társasjáték utalvány/fő
  2. Helyezett – Anonymus (VIII. A – Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium): osztálykirándulás és a négyfős csapat részére szabadulószoba és 50 RON értékű társasjáték utalvány/fő
  3. Helyezett – Cserepesvirágok (VI.A – József Attila Általános Iskola): 50% kedvezmény az osztálykirándulásból és a négyfős csapat részére szabadulószoba

Mivel a vetélkedőben 6 osztály csapatai maradtak versenyben és az első három helyezett csapat más-más osztályt képviselt, így úgy döntöttünk, hogy a versenyben még részt vevő további három osztályt képviselő csapatokat külön díjban részesítjük. Ők a Kaleidoscope Egyesület támogatásával 20% kedvezményben részesülnek a közösségépítő osztálykirándulás árából. 

Köszönjük a támogatást a RideMore Center-nek, akiknek köszönhetően az első három helyezett csapaton kívül a többi 8 csapat is felejthetetlen élményt élhet át a trambulin parkban. 

Továbbá köszönjük a támogatást a Kájoni János Megyei Könyvtárnak.

A projektünk a Lidl Románia Jobb jövőt a közösségekben alap (LIDL România Fondul pentru un viitor mai bun în comunități – Miercurea Ciuc) támogatásával valósul meg. A támogatási programot minden évben más-más romániai városokban hirdetik meg, idén Csíkszeredában is. Helyi szinten a Marosszéki Közösségi Alapítvány és Zöld Székelyföld Egyesület koordinálja a nyertes projekteket. 

Köszönjük az együttműködést:

  • Sógor Enikő, alpolgármester
  • Prigye Kinga, Csíkszereda Városháza kulturális, oktatásügyi, sport és ifjúsági osztályvezetője
  • Csíkszereda Városháza munkatársai
  • Borka Botond, Romániai Magyar Cserkészszövetség – RMCSSZ
  • Koronka Sándor, Hargita Megyei Sportigazgatóság Ifjúsági szakfelügyelője
  • Csonta László, Zöld Székelyföld Egyesület
  • Szabó Zoltán, Magtár
  • Szabó Réka, Leaders for All
  • Robert Kallo, Creative – Marketing & Communicatons
  • Szász Zsuzsanna és Geréd-Várhelyi Zoltán, Máltai Szeretetszolgálat Csíkszereda – SAMR Miercurea Ciuc

1 Comment

  1. […] egy nagyobb eseménynek a megszervezésére, ez pedig nem más volt, mint a KJK, vagyis, a Kaland-Játék-Kihívás. Egy gyűléssel kezdtünk, melyben minden apró szervezési részletet átbeszéltünk és […]

Comments are closed.