Egy régi tervünket sikerült idén megvalósítani, egy három alkalomból álló tanári képzést.
A képzésekre 2024 október 8, 15 és 22-én került sor, a Csíkszeredai Betty Panzióban. Célunk volt, hogy segítsük hatékonyabbá tenni a tanórákat és az extracurriculáris tevékenységeket.
A három, négy órás tréning során körbejártuk a fejlődési területeket, az érzelmi intelligencia fejlesztés és a pozitív fegyelmezés témákat.
A tanároknak lehetőségük volt új módszerek kipróbálására, illetve megtanulására, tudásuk bővítésére és tapasztalataik megosztására.
A képzést a tapasztalataink, jól bevált gyakorlataink és a tanári közösség igényei alapján állítottuk össze, hogy biztosítsuk a leghatékonyabb és leginnovatívabb oktatási módszerek alkalmazását.
Fejlődési területek
Célunk volt, hogy a tanárok jobban értsék a gyermekek és serdülők fejlődési szakaszait és azt, hogy ezek hogyan befolyásolják a tanulást és a viselkedésük.
Igyekeztünk egy átfogó képet adni a kognitív, érzelmi, szociális és fizikai fejlődési területekről. Mindezt egy interaktív tevékenység sorozat keretein belül, ahol a résztvevőknek lehetőségük volt levonni saját következtetéseiket, átbeszélni meglátásaikat. Az alkalom végén átbeszéltük, hogyan támogathatja egy tanár a diákok fejlődését.
Érzelmi intelligencia
A második alkalommal az érzelmek kerültek a középpontban. Az volt a célunk, hogy a tanárok olyan készségeket sajátítsanak el, melyek segíthetik őket az érzelmek felismerésében és kezelésében. Továbbá olyan módszereket tanulhattak, amelyeket felhasználva ők is fejleszthetik diákjaik érzelmi intelligenciáját, akár egy osztályfőnöki óra keretein belül is. Megismerkedtünk az érzelmi intelligencia alapjaival, és átbeszéltük mindez hogyan alkalmazható az osztályteremben. Gyakorlatként különböző szituációs és szerepjátékokat alkalmaztunk.
Pozitív fegyelmezés
A harmadik és egyben utolsó alkalom témája a pozitív fegyelmezés elvei és az osztályteremben is jól alkalmazható módszereinek megismertetése volt. Konkrét helyzetek elemzése révén, kerestük a tanult módszerek gyakorlati alkalmazásának helyét az iskolában.
Mivel ez volt az utolsó alkalom külön időt szántunk arra is, hogy lezárjuk a képzést. A résztvevőknek lehetőségük volt feltenni a képzés során felmerült még nem megválaszolt kérdéseiket és megfogalmazni a saját személyes tanulságaikat.
Összességében egy rövid, de nagyon tartalmas képzés volt. A résztvevő tanárok végig nagyon nyítottak, aktívak és érdeklődőek voltak. A visszajelzések alapján van érdeklődés az ilyen és ehhez hasonló képzésekre.
A képzés nem valósulhatott volna meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatása nélkül.
Hálásan köszönjük!